1.rész
Nem rég jöttem el a nagyszüleimhez látogatóba,
mivel anyuék elutaztak egy hónapos üzleti útra Indiába. MI eredetileg Brooklynban
lakunk, de most pár hétig itt leszek Londonban ameddig meg nem unom, mert anyu
nem akart egyedül hagyni a házban a testvéremmel, szerinte nem vagyok elég
felelősségteljes, hogy vigyázzak a 13 éves húgomra. Elég nevetséges, hogy
ennyire nem bíznak, bennem elvégre már 19 éves vagyok.
Soha nem raboltak el és nem tettek velem semmi rosszat és még a ház sem
gyulladt fel, amikor egyedül voltam a húgommal csak egyszer és az se az én
hibám volt. Persze én itt is el vagyok a nagyszüleimnél csak azért szerettem
volna kicsit önállóbb lenni. Szerencsére apa megígérte, hogy ha már tényleg
halálra untam magam akkor haza költözhetek de a tesómat nem vihetem. Bár nem
akarok hazudni nem az, az egyetlen álmom, hogy Ketyvel foglalkozzak és hurcoljam,
ide-oda amikor otthon lehetek akár egyedül is és csinálhatom azt amit én
szeretnék. Itt Londonban senkit nem ismerek, bár így is elfoglalom magamat de
elég unalmas már is, pedig csak 3 napja jöttünk ide Ketyvel. A nagyszüleim Rob
és Sarah 40 és 38 évesek szóval nincs velük túl sok közös témám így legtöbbször
egyedül vagyok és foglalom el magamat hacsak nem Kety nyavalygását és
sikoltozását hallgatom az One Directionról. Igen, a húgom oda van a nyálas
elkényeztetett srácokért és folyamatosan róluk beszél. A szobája tele van a
képükkel ragasztgatva otthon, sőt még ide is elhozott 3 posztert. Ezért nem
nagyon lépek be se a szobájába ugyanis nekem hányingerem van az 5 fiútól.
Ma a parkban megismertem egy nagyon kedves lányt.
Telefon számot cseréltünk és facebookon is bejelöltem, az előbb rám is írt,
hogy lenne-e kedven elmenni vele vásárolna vagy valami buliba. Nagyon
megörültem mikor elhívott, már rég ki se léptem az utcára. Nem nagyon szeretek
bulizni és vásárolni sem de mivel ha vásárolni mennénk akkor Ketyt is vinnem
kéne ezért megbeszéltük, hogy 8-kor találkozunk a Secret előtt. Ez egy bulizós
hely volt minden nap élő zenével. Már 5
óra volt mikor észbe kaptam szóval elkezdtem készülődni. Igen, ez nálam
valamikor 3 órát is igénybe vesz. Bementem a fürdő szobába, kulcsra zártam az
ajtót majd lezuhanyoztam. Megmostam a hajam és megszárítottam. Természetes
göndör a hajam ezért nem kellet beszárítani. Kiválasztottam egy virágos ruhát
és egy hozzá illő fehér magas sarkút. Azért ezt választottam mert nemrég kaptam
a legjobb barátnőmtől fehér kiegészítőket és még nem volt alkalmam felvenni.
Ettem egy pár falatot Sarahékkal és bepakoltam egy fehér masnis kicsi táskába
majd a telefonomra néztem mert pittyogni kezdett.
Cloe üzent, hogy ide ért
értem. Vissza írtam neki, hogy megyek majd
elköszöntem és kiléptem az ajtón. A lifthez sétáltam majd benyomtam a 0-s gombot.
Amint a földszintre értem köszöntem a portásnak és megkerestem az utcán Chloe
kocsiját. Mikor megláttam oda sétáltam és behuppantam mellé a kocsiba.
-Szia, hogy hogy értem jöttél?- kérdeztem meglepetten hiszen
arról volt szó, hogy a Secretnél találkozunk.
-Hamarabb kész lettem ezért gondoltam érted ugrom.
-Köszi- mosolyogtam rá.
A kicsit régies épület előtt parkolt le. Mikor bementünk
rögtön megéreztem a bulik jellegzetes illatát. Alkohol szag terjengett a
levegőben. Bentebb léptünk majd Cloe megrántotta a kezem.
-Ez a kedvenc számom. Gyere táncolni.-a válaszomat meg se
várva húzott a szinpad felé.
-Nem tudom ki játszott de nagyon ismerős volt a szám. Eléggé
hátul áltunk ezért az előadót se láttam.
-Na jó! Köszönöm, hogy meghallgattatok de mostmár mennem kell
de helyettem itt lesz veletek az One Didectiont nagy tapsot nekik. –
koknferálta fel a következő előadókat.
-Na ne még itt is ezek a nyálgépek- mondta Chloe
-Pacsi- kiáltottam, hiaszen én is utálom őket.
A tömeg egyre hangosabb lett mikor négy fiú sétált be. Ekkor
mindenki elcsendesedett csak az egyik srác. A szőke, beszélt a mikrofonba.
-Héé nekünk nem is örültök? De hol van Harry? Mindenki mondja
Harry… Harry…
A tömeg ezt a nevet kántálta mikor egy göndör hajú fiú lépett
be a másik ajtón.
-Bocsi csak pisiletm és eltévedtem.- Mindenki nagy nevetésben
és sikoltozásban tört ki. Elég viccesen nézett ki, kicsit meg volt illetődve.
Én is a többiekkel nevettem hiszen ez tényleg eléggé viccesen hangzik, hogy egy
világhírű popsztár pisilni volt és ezért lekésett egy fellépést.
10 számot játszottak majd leültek a szinpad szélére és
lelógatták a lábukat. Beszélgettek egy ideig majd A fekete hajú. Azt hiszem
Zayn megköszönte a szivélyes fogadtatást és felkonferásta a következő zenekart.
Nagy meglepetésemre nem a sminkeshez és a fodrászhoz indultak el hanem bevetették
magukat a közönség közé és ők is bulizni kezdtek. Mi Chloeval nem voltunk
elájulva tőlük szóval inkább rendeltünk egy italt és a pulthoz ültünk autógram
kérése helyett. Én egy sima kólát kértem Chloe meg valami szivárvány szinű
koktélt. Mielőtt beleivott leírta egy szalvétára a alkcímét mert kicsit tartott
attól, hogy nem tud haza vezetni. Ezen mindketten jót derültünk és egy fenékik
felkiáltással le is gyűrte az italát. Mikor elkezdtem neki valamit magyarázni,
hogy ki vagyok és, hogy ő ki egy fiú hang szól hozzám. A pisilős fiú a
szinpadról. Chloe félkábán rá mutatott és azt mondta:
-Nini Harry. Hehehe. Jujj Ahogy így engem néztek teljesen olyan mintha a
gyereketek lennék wihihihi szivárvány.- Na ez gyors volt. Lehajtotta a fejét a
bárpultra és elaludt. Én Harry felé fordultam.
-Szia. – mondta mosolyogva az előbbieken.
-Ő hülyeségeket beszél. Ne is figyelj rá. – Kezdtem gyorsan magyarázkodni.
-Szia. -Mondta hangoabban. Arra várva, hogy vissza köszönjek.
-Hali. – Mosolyodtam el én is.
- Kérsz valamit inni? -A pulton horkoló barátnőmre néztem és
inkább vissza utasítottam az ajánlatot.
-Akkor én egy ilyet kérek.- bökött ő is egy koktélra. – Én a
telefonomat nyomkodtam és egy taxit akartam hívni, hogy haza vihessem Chloet de
Harry megfogta a kezem és elhúzottt a táncparkett felé.
- Hé hova megyünk? –értetlenkedtem.
- Táncolunk? – kicsit kicsit gondolkodtam mert azért
csak nem hagyhatom ott Cloet de végülis ő aludt úgyhogy Harryvel mentem. Egész sokáig táncoltunk majd mondtam neki, hogy
mostmár mennem kell.
-Várj! – kapott utánap és megragadta a kezeimet, ezzel a
mozdulattal magához rántva. Kérdőn néztem rá.
-Mond.
-Nem adod meg a telefon számod? Mert csak érted csak úgy. –
kicsit elpirult. De cuki, senki nem pirult még el miattam. Főleg ennyi miatt.
-De persze. – elővette a telefonját és beleírtam a számom.
Megcsörgetett és én is elmentettem az övét.
Mikor felnéztem a telefonból már 4 másik srác is állt Harry mellett.
Mikor felnéztem a telefonból már 4 másik srác is állt Harry mellett.
-Megyünk Hazz? – Kérdezte az egyik srác de a másik alrább
lökte.
- Nem látod hogy ő mással fog haza menni? – erre a mondatra
mindnekiből kitört a röhögés. Harry megcsóválta a fejét és bemutatta a
srácokat.
-Louis az idióta, - Louis b ekancsított és kinyújtotta a
nyelvét ezért hangosan felnevetett az egész társaság. – Niall, az ír cukifiú-
folytatta Harry és a szőkeség arcába csípett.- Zayn, és Liam.- Hozzájuknem volt
külön megjegyzése.
Elindultam Chloe felé mikor utánam üvöltött.
-Ne vigyelek haza?
-Ne vigyelek haza?
-De légyszi, megköszönném.
Kint nagyon hideg volt. Amint sikerült Chloet betámogatni a
hátsó ülésre és bazártuk az ajtót Harry felám fordult.
-Jesszus. Te mindjárt megfagysz. Levette a zakóját és a
vállamra terítette.
- De rajtad csak egy póló van.
-Túlélem- ösztönösen elmosolyodtam és beszállatam a kocsiba.
Amikor odaértünk a megadott címre Chloe táskájából kikerestem a kolcsot. Leraktuk
az ágyára és betakartuk.
Harry engem is hazadobott Kiszállatam. Ő csak az ablakát
húzta le.
-Köszi a fuvart.
-Nem került semmibe. – mosolygott
Missy |
-De, egy zakódba. – kérdőn nézett rám mire én jobban bele
bújtam a meleg felsőbe- azt hiszem megtartom…
-Na ezt azért még átbeszéljük. Szia- mondta vigyorogva és
elhajtott
Nagyon jó lett! Grat!! Ügyi vagy!!
VálaszTörlésKöszönöm :) Igyekszem
VálaszTörlés